+36-30-415-5005 info@gombocska.hu

Szülinap, allergiás roham, karácsonyi segítség

Most kicsit más lesz ez a blog. Szoktam magamról, magunkról írni. Most is ez lesz, nem így terveztem, de az élet mást hozott, hátha valakinek ez is mond majd valamit.

Hétvégén ünnepeltük a nagyszülőknél középső lányom 10. szülinapját, mikor egyik pillanatról a másikra allergiás rohamot kaptam.

 Allergiás vagyok parlagfűre, csalánra, fekete ürömre, tehát növényekre, pollenekre, de ételre nem mondhatnám.

Igaz egyszer egy méztől már kerültem ügyeletre, de akkor „csak” zsibbadt a bal oldalam. Ez most más volt.

 

 Forrás: Angyali cukrászda

Jelzem, ennek a képnek semmi köze az allergiámhoz, csak gondoltam egy szép tortával díszítem ezt a történetet.

Tehát a lényeg az, hogy evés közben, nem tudom mitől, melyik ételtől, melyik összetevőtől, de elkezdett folyni az orrom, könnyezett a szemem, mint egy nyári allergia. Mivel az utóbbi napokban elment a hangom, gondoltam jön ki a betegség, ami a hangszálgyulladást okozhatta. De aztán éreztem, hogy egyre rosszabb, elkezdett csípni a szám, a szájpadlásom, és éreztem belülről dagad a szám. Elkezdett zsibbadni a szám, görcsölt a hasam, éreztem alig kapok az orromon levegőt.

Forrás: Medicover Kórház

Egyre jobban dagadt az orr nyálkahártyám, éreztem ott már nem kapok levegőt. Megjelentek piros foltok a testemen.

Azonnal rohantunk a Budakeszi orvosi ügyeletre. Innen is köszönet nekik – ha esetleg olvasnak-, hogy segítettek rajtam. Köszönet annak az idős párnak, akiket sajnos megzavartunk a vizsgálat során a kopogással, de ott a percek is sokat számítottak, és sajnos nekik ki kellett jönniük a vizsgálóból, hogy én megkaphassam az injekciókat, ami megmenthetett.

 

Az atuóút nagyon hosszúnak tűnt, éreztem fogy a levegő, nem tudok már lassan levegőt venni. A pulzusom felgyorsult a számon kapkodtam a levegő után. Kétségbeesve fújtam az orrom, hátha jön rajta levegő, de nem jött.

A férjem rám nézett és a szemében láttam baj van. A fejem állítólag kétszeresére dagadt, éreztem, hogy alig látok, feldagadtak a szemeim, közben könnyezett folyton a szemem, olyannak éreztem a szám, mint egy kacsacsőrű emlős.

Miért írom mindezt le? Hogy tanuljunk belőle. Ilyennel a 41 évem alatt sosem találkoztam, mármint nálam nem tapasztaltam. Édesapám allergiás a méh csípésre, de mikor neki volt rohama, nem láttam.

Ez ijesztően hat másra is, és arra is akit érint. Most hogy jönnek az ünnepek, talán érdemes odafigyelni, mit eszünk, és ha magunkon vagy másokon látjuk a fenti tüneteket, azonnal lépni kell.

Nem biztos, hogy érdemes a mentőre várni, ha van autó el kell indulni az első ügyeletre, kórházba, perceken múlhat az élet.

Ahogy az ügyeletes orvos mondta nekem is, hogy szerezzek be majd epinefrin injekciót, mert ugyan nem olcsó, de az emberi élet megmentéséhez mérve, megéri.

Forrás: karacsonymindenkinek.network.hu

Ha már elértünk a karácsony témájához, akkor az alábbiakra érdemes figyelni.

Mit eszünk, hogyan viselkedik a szervezetünk rá, a társaink hogy viselkednek.  Ha baj van segítünk és segítséget kérünk.

Sokan töltik sajnos egyedül a karácsonyt, ha ott is baj van, azonnal hívni kell a 104-et. Kérjünk segítséget. Életet menthet.

Forrás: Facebook Kézműves Angyalok

Ha már itt tartok, akkor a karácsonyi lázban, én is segítséget kérek tőletek.

Van egy csoport aminek én is tagja vagyok, a facebookon lehet őket megtalálni,  Kézműves Angyalok. 

Ez a csoport évek óta megpróbál egy helyi, (Dunakeszi) rászoruló családnak segíteni.  Minden évben más-más családot kerestünk, akiket segíteni lehet.

Adományokat gyűjtünk, a csoportnak felajánlott kézműves tárgyak, szolgáltatások árverezésével befolyt összegekből a családnak bevásárolunk karácsonyra. Természetesen a családdal egyeztetve, nem haszontalan dolgokra, hanem amire szükségük van. Karácsonyi ajándékra, szaloncukorra, számlákat fizetünk be, téli cipőket, ruhákat, pelenkát, bébi ételt vásárolunk. Amire az adott családnak szüksége van.

Arra kérnélek benneteket, ha esetleg van felajánlani valótok, vagy csak licitálnátok valamire, azt tegyétek meg. Minden befolyt összeg, nagy segítség.

Akik természetesen nem tudnak ennek a csoportnak segíteni, de szeretnének, azok nézzenek szét a lakóhelyükön, biztosan van egy hajléktalan szálló, menhely, rászoruló család, akinek karácsonykor még inkább nagyobb segítésgre van szüksége, mint máskor. Bár sajnos, a legtöbb rászoruló, egész évben segítségre vár.

Nagyon sokan nem mernek, nem tudnak segítséget kérni. Szégyellik, félnek, nem tudják hová lehet fordulni.

Próbáljuk meg mi észre venni őket. Nézzük meg az időseket, kérdezzünk rá, nincs-e szüksége valamire, bár ahogy ismerem őket, azt monjdák, majd nincs. Lehet ilyenkor érdmemes meglepni csak egy tálca sütivel, vagy egy meleg étellel őket.

Forrás: Blog.hu

Segítsünk az állatokon is. Rájuk is gondoljunk. Egy kis madáreleség, egy fekhely, egy meleg étel nekik is jól jön.

Nem olyan rég egy hölgynek segítettem, adtam egy rakás fonalat neki, mert állatmenhelynek köt takarókat. Remélem sikerült neki és valahol Borsodban az a menhely ezen a télen sok állatnak nyújt meleg fekhelyet.

Még egy utolsó bölcselet a végere. Ez két-három hét elég zűrös volt nekem. Sok minden törétnt velem, sok rossz.

Egyet szeretnék még megosztani veletek, zárásképpen. Miért? Mert ma a napi bölcseletek napja van:)

Na nem azért, hanem mert történt velem még valami pénteken, ami majdnem megtört.

Egyszer még 2018-ban segítettem egy idős hölgynek. Rászorult, segítettem, többször is. Erre most megkeresett és még többet akart, a régiekre hivatkozva, hogy neki több járt volna. Mellesleg amit kért, annál többet kapott akkor is. 

Nem írom meg mi volt pontosan, mert nem akarom méltatlan helyzetbe hozni.

Azt mondta akkor nem kapta meg ami neki járt és többet akar. Sértegetett, követelőzött, fájdalmat okozott. Nem értettem miért. Nagyon fájt, olyan fájdalmat okozott, hogy azt éreztem ott akkor örökre megkeményedik a szívem és soha többé nem akarok senkinek segíteni.

A barátaim, vevőim, akik éppen akkor arra jártak és látták elkeseredettségemet, mondták, nem is kell, nem szabad segíteni. De ilyen akarok lenni? Olyan hogy nem segítek a rászorulón? Olyan aki átnéz a szerencsétlenen, a sérülten?

Panaszkodunk, hogy milyenek az emberek, hogy csak elmennek egymás mellett, még egy mosoly sem jut a másiknak. Talán pont ilyen, vagy hasonló szituációk miatt. Nem tudom, de éppen ott, akkor nagyon sírtam, mert én nem akarok ilyen lenni. Nem akarom elveszíteni ezt az érzést, azt amikor megtelik a szívem, a lelkem boldogsággal, mert önzetlenül segítettem valakinek. Nem várok érte semmit, nem azért adtam, csináltam, mert kell érte valami, hanem mert jól esett, mert jó érzéssel töltött el.

Bízom benne, hogy a fájdalmamon felül tudok kerekedni és nem engedem, hogy a szívem megkeményedjen.

Tehát a mai bölcseletek sokasága az volt:

– figyeljünk magunkra

– figyeljünk másokra

– segítsünk másokon ha tudunk

– ha mást nem egy mosolyt küldjünk a többi embernek

– ne engedjük, hogy a csalódások, bántások megtörjenek minket.

 

Forrás: Lámpagyújtogató

Ha ezután a sok okoskodás után még kedvet kaptál az alkotáshoz a Gombocska webáruházban és boltban rengeteg gyönyörű anyag közül válogathatsz.

KLIKK alábbi képre:

gombocska méteráru

Forrás: Pinterest

 

Sok sikert kívánok és szép napot!

Üdv: Kati

Kati - Gombocska

Webáruházunkban megtalálsz minden szükséges alapanyagot.

Böngéssz kényelmesen több ezer termékünk között:

www.meterarurovidaru.hu

Látogass el boltunkba.

Gombocska, méteráru és rövidáru bolt:

Dunakeszi, Kiserdő u. 12.

Gombocska

You have Successfully Subscribed!