Csavart minta kötése
Nagyon belemélyedtünk már a kötésbe, semmiképpen nem hagyhatjuk ki a csavart mintát. Amennyire félelmetesnek tűnik, annyira nem bonyolult. Miután már tudjuk a trükköt, lehet variálni.
Forrás: ya-vyazhu.ru
A csavart mint az amikor a szemek függőleges vonalban össze vannak csavarva. Nagyon felkapott díszítés, szoktuk látni sapkákon, mellényeken, pulcsikon.
Forrás:liveinternet.ru
Elkészítéséhez segédtűre lesz szükségünk. Attól függően, hogy jobbra vagy balra fogunk csavarodni, elől vagy hátul fogjuk a tűt használni.
Forrás: https://www.muziker.hu/
Többféle segétű létezik, én ezt a fajtát szeretem a legjobban. De ebből is létezik több féle, nagyon fontos, hogy a tű ne legyen sorjás, mert akkor csak kűzdés a munka vele. Ha teszem rá a szemeket és folyamatosan beleakat a szálakba és kihúzza azokat, akkor el tudja rontani a mintánk szépségét. Én szeretem, hogy le lehet zárni, ha munka közben történik valami le tudom rakni, nem fognak lecsúszni a szemek.
Van aki a hajlított tűre esküszik. Mert a hajlítába be tudja tenni a szemeket, a tű mindkét vége hegyes, könnyen vissza lehet tenni a szemeket a tűre.
Vannak akik pedig az egyenes segédtűt preferálják, mert őket zavarja beugró rész, könnyebben tudnak ezzel dolgozni. Előnye ennek is, hogy mindkét vége hegyes, bármilyen irányból vissza tudjuk tenni a szemeket a tűre.
Forrás:liveinternet.ru
A csavarások hosszával játsza újabb és újabb lehetőségeink lesznek. De akkor most nézzük meg pár videóban, hogyan is készül a csavarás.
Ez a két videó tökéletesen megmutatja, hogyan kell készíteni a csavarást. A csavarások ismétlésével tudunk játszani. Minél több sort hagyunk két csavarás között annál lazább lesz a csavarás.
Forrás:knitka.ru
Forrás:paper-land.ru
A csavart mintánál mint lájuk a sima és a fordított szemeket használjuk. Sima szemeket keresztezzük, a fordított szemekkel keretezzük a mintát.
Ennek a csavarásnak nagyon sokféle kombinációja van, a csavart szemek száma, hossza, sűrűsége, eltolása alapján.
Forrás: Pinterest
Akár rizsmintával vagy lusta kötéssel is csavarhatunk, így egy teljsen más textúrát kapunk.
Nagyon fontos, hogy figyeljünk oda, hogy miután leemeltük a szemeket a segédtűre, az összes szem visszakerüljön. Előfordulhat, hogy leesik egy szem és lefut a kötésünk. Amíg nem érezzük rutinosnak magunkat, addig mindig számoljuk meg a szemeket.
Ha jobbra és balra dőlő csavarást is alkalmazunk egyszerre, akkor kötés közben folyamatosan ellenőrizzük magunkat, ne egy nagy adag lekötése után derüljön ki, hogy felcseréltük a dőléseket.
Forrás:stranamam.ru
Amennyiben túl lazán kötjük a keresztezéseket, akkor sajnos ott egy nagy lyuk keletkezhet. Ezért próbáljunk meg egyenletesen kötni. Figyeljünk a szál feszességére.
Ha túl szorosan kötünk, akkor meg nehéz lesz a tűk cseréje, ha műanyag tűt használunk, akár el is törhetjük azt.
Ha rajz alapján kötünik, akkor az alábbiak szerint tudunk elgiazodni.
A páros sorok a munka visszáját mutatják, ezért üresen hagyják általában a kockákat, ugyanis a visszáján úgy kötjük a szemeket, ahogy mutatkoznak. Azok a páros sorok, amikben viszont minden szemet fordítottan kell kötni, ott végig jelölve van a fordított jel.
Általában a vízszintes vonal a fordított, a függőleges a sima, és attól függően,hogy elől vagy hátul lesznek a csavart szemek, ott láthatjuk a az aláhúzást. Ha alul van,a kkor elől, ha felül van, akkor hátul keresztezünk.
Forrás: Pinterest
Ezekkel a mintákkal sapkákat, fejpántokat, mellényeket, pulcsikat díszíthetünk.
Forrás:dzen.ru
Ha nagyon selymes, csúszós fonalat választunk, akkor nagyon rutinosnak kell lennünk, mert könnyen lecsúsznak a szemek. A nagyon vastag fonal sem túl jó, mert elég nehézkes lesz a keresztezés.
Forrás: Pinterest
Forrás:postila.ru
Forrás: https://www.liveinternet.ru/users/5354748/post465791942/
Forrás:vk.com
Forrás: http://simplystylishstamping.blogspot.com/2014/01/winter-warmer-free-pattern.html?m=1
Különböző fonalakból, összetételtől, fonalvastagságtól és mintától függően nagyon sok szép érdekes mintát tudunk a csavarással alkotni. Érdemes többféle mintát kipróbálni és kísérletezni. Nem kell az egész felület, van mikor egy csík csavarás is többet ad mindennél.
Forrás: https://www.stranamam.ru/post/9558033/
Ha kedvet kaptál az alkotáshoz a Gombocska webáruházban és boltban rengeteg gyönyörű alapanyag közül válogathatsz.
KLIKK alábbi képre:
Remélem tudtam valami újat mutatni, vagy meghozni a kedvet a kötéshez.
Sok sikert kívánok és szép napot!
Üdv: Kati
