Pillangó minden mennyiségben
A pillangó egyet jelent a napsütéssel, a szép idővel, a virágokkal, boldogsággal. Na meg ez volt a jelem is az óvodában. Emlékszem egy rövid időre költözés miatt átkerültem egy másik oviba, ahol esernyő volt a jelem. Kész katasztrófa volt. Pillangót akarok. Persze nem ezért, de visszakerültem a régi ovimban és boldog pillangóként onnan ballagtam.
Na visszatérve a pillangókra, eszembe se jutna róluk írni, ha nem jön velem szembe valami érdekes a pinteresten. Pillangó varrva, hímezve…Nagyon különlegesek. Mire használjuk, még nem tudom, de reméljük a blog végére kitalálom.
Forrás: Pinterest
Nagyon sokféleképpen készíthetünk pillangót. Hímzéssel, varrással, patchworközéssel, természetesen horgoással is.
Használhatunk drótot, gyöngyöt, gombot szalagot. Ha nem nagy pillangóban gondolkozunk, akkor ebben az esetben is előkerülhetnek a fiók mélyéről a maradék anyagok. Megint el tudjuk használni a feleslegesnek vélt, de ki nem dobott kincseket. Nálam ilyenből rengeteg van.
Forrás: Pinterest
A pillangókat hímezhetjük, vagy már eleve olyan díszes anyagból szabjuk ki, ami már hímzett. Összeállításához szükségünk lesz drótra, ragasztópisztolyra is. Nézzük meg hogyan is lehet elkészíteni őket.
Forrás: pinterest
Akinek nincs varrógépe, az kézzel is megvarrhatja, attól még talán rusztikusabb is lesz.
Aki pl. egy pólót, ruhát, táskát szeretne utólag díszíteni pillangóval, annak marad a hímzés. Sokféleképpen elkészíthetjük, lehet egyszerű és nagyon díszes is. Ez rajtunk és a tudásunkon múlik, illetve az akaratunkon. Mert gyakorlással gyöngyöűeket tudunk hímezni. Szerintem megéri próbálkozni.

Forrás: pinterest
Aki pedig ügyesebb, akár patchwork technikát is használhat. Jöhetnek az anyag darabok, gyöngyök, hímzések, flitterek, gombok.
Forrás: pinterest
Egy pilangó sablon, kezdetnek ez is megfelel, utána már olyat rajzolunk, szabunk, amilyet szeretnénk.

Forrás: pinterest
Ha félünk egyből egy bonyolúlt pillangóba kezdeni, akkor próbáljuk meg a lenti verizót. Kiszabjuk a pillangó részeit. A szárnyakat körbeszegjük, egy-két varratot készítünk a szárnyra, a kitömött testre varrjuk a szárnyakat. Ehhez nagyon jó lehet egy jó kis mintás táska vagy kárpit anyat, így elég a szegés és a varrás díszítésnek.
Forrás: pinterest
Néha a kevesebb több elv alapján egy jó kombináció is ugyanolyan izgalmas lehet, mint a gyöngyös, hímzett megoldás.
Forrás: pinterest
Hímezhetünk úgy is, hogy külön kihímezzük a szárnyakat, amelyeket körbeöltünk egy dróthoz. Kivágjuk őket. Ezek a drótok lesznek segítségünkre, hogy összeállítsuk a pillangót és térbeli hatása legyen. Nézd a képen.

Forrás: Pinterest
Pillangóknál is használható a jó öreg filc. Egy jó szabásminta, jó színválasztás, egy két díszítő öltés és ízléses pillangót készíthetünk.

Forrás: :pinterest
Varrhatuk több réteg anyagot egymásra, így adva térbeliséget a pillangónak. Érdemes többféle megoldással próbálkozni, mindegyiknek más lesz a hatása.
Forrás: pinterest
Forrás: pinterest
Egy-egy jó megoldás gyönyörű dekoráció lehet a lakásban, munkahelyünkön.

Forrás: Pinterest
Egy kitűzőalapra felvarrva ruhánkat, függönyünket is díszíthetjük vele. Patenra is fel tudjuk varrni.
Aki szeret origamizi, az textil lapból is tud origami pillangót készíteni.
Forrás: Pinterest
Gyűrűt, fejpántot, ruhát, táskát is tudunk egy-egy pillangóval díszíteni.
Forrás: Pinterest
Nem is gondolnánk, hogy mi mindenre használhatjuk, ha nem csak lakásdekorációnak szánjuk.

Forrás: Pinterest
Ilyen biztos nincs mindne kislány hajában.
Forrás: Pinterest
Forrás: Pinterest
Remélem megtetszett valamelyik pillangó és kipróbálod milyen lehet elkészíteni.
Ha kedvet kaptál az alkotáshoz a Gombocska webáruházban és boltban rengeteg gyönyörű anyag közül válogathatsz.
KLIKK alábbi képre:
Forrás: Pinterest
Sok sikert kívánok és szép napot!
Üdv: Kati
