+36-30-415-5005 info@gombocska.hu

Horgolt karácsonyi díszek

Tudom most sokan megrökönyödnek, hogy már karácsonyi minták? De igen, aki kézimunkázik, az tudja, hogy ha időben el szeretne készülni karácsonyra, bizony annak már most időben el kell kezdeni a kézimunkázást. Mind a horgolás, kötés, keresztszemes hímzés, gobelin olyan tevékenység, amihez sok idő kell. Tehát ha nem egy összecsapott ajándékot, díszt szeretnénk, akkor már most el kell kezdenünk a hozzávalók kiválasztását, a munkák előkészületeit.

Most ebben a horgolt karácsonyi díszek részben a horgolással foglalkozunk, illetve a karácsonyi horgolt díszekhez gyűjtöttem össze mintákat, leírásokat az internetről, szaklapokból. Remélem tudok újat mutatni, illetve talán megtalálod a rég áhított mintát, amit már évek óta kerestél.

A horgolt karácsonyfadísz örök siker. Tökéletes dekoráció, de ajándéknak is nagyon jó ötlet. Sok óvodában, iskolában szerveznek karácsonyi vásárt, ahová a szülők visznek be felajánlásokat és azt meg lehet venni. Erre az alkalomra is kiváló ötlet egy horgolt hóember, angyalka, csillag. Én azt látom, hogy ilyenkor ezeket kapkodják el legelőször, na jó meg a mézeskalácsot.

Tehát kapjuk elő a horgolótűnket és a horgolócérnákat és kezdjünk neki, milyenek lehetnek a horgolt karácsonyi díszek. Jó böngészést kívánok.

Amigurumi hóember

Az amigurumi évek óta fénykorát éli, ezért semmiképpen nem lehet kihagyni a karácsonyfa díszek sorából. Nagyon jópofa díszeket tudunk készíteni. A fonal igénye sem sok, tehát a maradék fonalak most felhasználásra kerülhetnek. Egy ilyen kis aranyos hóember, szerintem minden karácsonyfa éke lehet.

Nem szeretnék más tollával ékeskedni, a lenti hóember leírás és kép http://szilvijaalkot.blogspot.hu -tól származik.

Rövidítések:

kp – kispálca
„MR” – Magic Ring
2kp – szaporítás (egy szembe horgolt két kispálca)
2ekp – fogyasztás (egyszerre befejezett, két kispálca)
lsz – láncszem

Test:

Fehér fonallal.

1 – 6 „MR”
2 – 2kp x 6                        (12)
3 – (1kp, 2kp) x 6               (18)
4 – (1kp, 1kp, 2kp) x 6        (24)
5 – (3 x 1kp, 2kp) x 6          (30)
6 – (4 x 1kp, 2kp) x 6          (36)
7 – (5 x 1kp, 2kp) x 6          (42)
8 – (6 x 1kp, 2kp) x 6          (48)
9-15 – 1kp x 48                   (48)
16 – (6 x 1kp, 2ekp) x 6       (42)
17 – (5 x 1kp, 2ekp) x 6       (36)
18 – (4 x 1kp 2ekp) x 6        (30)
19 – (3 x 1kp, 2ekp) x 6       (24)
20 – (1kp, 1kp, 2ekp) x 6     (18)

Elkezdem kitömni.
21 – (1kp, 2ekp) x 6            (12)

Elkészült a test. Folytatom tovább szintén fehérrel a fejet:

Fej:

22 – 1kp x 12                     (12)
23 – (1kp, 2kp) x 6             (18)
24 – (1kp, 1kp, 2kp) x 6      (24)
25 – (3 x 1kp, 2kp) x 6        (30)
26 – (4 x 1kp, 2kp) x 6        (36)
27-31 – 1kp x 36                (36)
32 – (4 x 1kp 2ekp) x 6       (30)
33 – (3 x 1kp, 2ekp) x 6      (24)
34 – (1kp, 1kp, 2ekp) x 6    (18) Kitömöm.
35 – (1kp, 2ekp) x 6            (12)
36 – 2ekp x 6                      (6)

Teljesen kitömöm és lezárom, az elkötött szálat belül elvezetem.

Sapka:

Kék fonallal.

1 – 6 „MR”
2 – 2kp x 6                       (12)
3 – (1kp, 2kp) x 6             (18)
4 – (1kp, 1kp, 2kp) x 6      (24)
5 – (3 x 1kp, 2kp) x 6        (30)
6 – (4 x 1kp, 2kp) x 6        (36)
7-11 – 36 x 1kp                 (36)

A végét elkötöm, hosszú szálat hagyok neki, hogy fel tudjam varrni a fejére.
Bojtot készítek, melyet felvarrok a sapka tetejére.
A sapkát felvarrom a fejre.

Sál:

Kék fonallal. Sorokban dolgozva!

1 – 61 lsz
2 – 60kp       (60)
3 – 60kp       (60)
4 – 60kp       (60)
5 – 60kp       (60)

A kész sálat a hóember nyaka köré tekerem, lazán megkötöm, és néhány öltéssel rögzítem a testre.

Orr:

Narancssárga fonallal.

1 – 4 „MR”
2 – 4kp           (4)
3 – 4kp           (4)

Elég kicsi a mérete, ezért érdemes spirálban haladni.
Felvarrom a hóember arcának közepére.
Fekete fonallal szemeket hímzek neki.

Ha szeretnénk amigurumi angyalkát készíteni, akkor az alábbi kép segítségével ezt is megteheted:

 

 

Keményítés

A horgolt angyalkákat, harangokat, hópihéket keményíteni szoktuk. Sokan sokféleképpen keményítenek, most ismertetek párat.

Lehet keményíteni sűrű cukorsziruppal.

Ennek az az egy baja, hogy elég ragadós lesz a kész angyalka tőle és ha nagyon meleg van a szobában, nem tartja a formáját.

Hozzávalók:

  • 1 dl víz
  • 5-6 evőkanál cukor
Elkészítés:
Lassan felmelegítjük, amíg a cukor el nem olvad.

Mikor kicsit kihűlt ( nem forró), beleforgatjuk a keményíteni kívánt horgolást (kézimunkát), átnyomkodjuk jó alaposan, hogy mindenhol megszívja magát. Ezután a kiválasztott formára igazítjuk. Harangot lehet hungarocell harangra, gömbre, de az angyalka ruháját is ezekre lehet feltenni és így annak a formáját veszi fel. Ezután ha jó idő van, ki lehet tenni a napra száradni, ilyen őszies időben, mikor pl. esik az eső, akkor a szobában hagyjuk megszáradni. Arra fel kell készülni, hogy legalább egy napig jó ha szárad. Ha nincs olyan meleg, akár több napig is eltarthat. Száradás közben lehet igazgatni, hogy ha látjuk, hogy mondjuk elcsúszott a formán, amire ráfeszítettük. De lehet forgatni.

Gömbök készítésénél most nagy divat, hogy egy lufira tesszük rá és mikor megszáradt kidurrantjuk a lufit és óvatosan kihúzzuk a horgolás közül.

Keményítőoldat keményítővel

Hozzávalók:

  • 1 evőkanál kukoricakeményítő
  • 1/4 + 3 és 3/4 bögre víz
Elkészítés:

Forraljuk fel a 3 és 3/4 bögrényi vizet. Az 1/4 bögre hideg vizet alaposan keverjük össze a kukoricakeményítővel. Ha a víz forrni kezd, folytonos kevergetés mellett adjuk hozzá a keményítős oldatot. Kicsit hagyjuk forrni, majd vegyük le a tűzről és hagyjuk kihűlni.Mikor kézmeleg, akkor beleteszem a keményíteni való kézimunkát. Kb. 20 percig hagyjuk benne állni, hogy jól beszívja magába az oldatot. Utána napon vagy a szobában hagyjuk megszáradni.

Akinek a bögre mértékegység nem tetszik, az megpróbálhatja azt, hogy egy púpozott evőkanál keményítőhöz 2,5 dl vizet adunk. De először csak egy kis vízzel keverjük simára a masszát, utána öntöm hozzá a többi vizet. A további művelet már megegyezik az előzővel.

Hajlakk, keményítő spray

Kisebb dolgokat lehet hajlakkal, keményítő spray-vel is keményíteni. Főleg fülbevalóknál érdemes használni.

Horgolt angyalka

Most hogy már tudjuk, hogyan és mivel fogunk keményíteni, akkor jöjjön az angyalka. Ne feledjük, az angyalkát mindig kúpos formán keményítjük.

  Forrás: http://www.kreativcafe.hu

Hozzávalók:
– 20-as horgolócérna
– 1,00 méretű horgolótű

Természetesen használhatunk másféle méretű horgolócérnát is, a lényeg, hogy hozzávaló horgolótűvel horgoljunk.

Fej:
1. sor 6 láncszemből gyűrűt kapcsolunk
2. sor 12 egyráhajtásos pálca
3-4-5. sor 16 rövidpálca
6. sor 12 rövidpálca
A fejet kitöltjük a töltőanyaggal.

Szárny:
7. sor 24 egyráhajtásos pálca
8. sor 4láncszem magasítás, a pálcákra 3 egyszerre befejezett 2ráhajtásos pálcát horgolunk, köztük 7 láncszemmel. /8 pálcacsoport lesz/
9. sor 3 láncszem magasítás, az ívekbe 5 egyráhajtásos, 6 kétráhajtásos, 5 egyráhajtásos pálcát horgolunk.
10. sor 3×16 pálcára rövidpálcát, 16 pálcára 7 rövidpálcát, 3×16 pálcára 7 rövidpálcát horgolunk.

Szoknya:
11.sor Összehajtjuk a felsőrészt, és a 2×7 rövidpálcára horgolunk körbe 7×3 egyráhajtásos pálcát, közte 2 láncszemmel.
12. sor Az előző sor 2. pálcájától 3 egyráhajtásospálca, 3 láncszem, a minta mindig egy szemmel eltolódik .
13. sor Az előző sor 2 pálcájától 1 egyráhajtásos pálca, a következő pálcára két egyráhajtásos pálca, és 1 egyráhajtásos pálca /4 pálca lesz./, 3 láncszem, és így tovább.
14. sor Az előző sor 2. pálcájától 2 egyráhajtásospálca, 2 egyráhajtásospálca a harmadik, negyedik egy pálcába, 1 egyráhajtásospálca. /5 pálca lesz./ 3 láncszem.
15.-16. sor 5 egyráhajtásospálca, 4 láncszem
17. sor 2 egyráhajtásospálca, 2 kétráhajtásospálca, egy pálcára 2 egyráhajtásospálca, a négyláncszemes ívekre 4 rövidpálca.
18. sor Körbehorgoljuk rövidpálcával.
A fejére 60 láncszemből akasztót teszünk.

Glória:
4 láncszemből kört kapcsolunk.
3 szem magasítás és a körbe 8×2 1-ráhajtásos pálcát horgolunk, köztük 2 láncszemmel.

Ha valakinek ez az angyalka nem tetszene, akkor pár leírást mutatok még, illetve képeket. Ezek közül hátha lesz, ami tetszik.

 

                                                                                                                                  Forrás:pinterest

Horgolt harang

A karácsonyt nem lehet harang nélkül elképzelni. Ezért most bemutatok pár leírást:

1. sor: 7 láncszemet gyűrűbe kapcsolunk
2. sor: 3 láncszem magasítás, 6×2 egy-ráhajtásos pálca, közte 2 láncszem. /A 3 láncszem magasítás, mindig az első pálca/
3. sor: az első ívbe 3 láncszem magasítás, minden 2 láncszemes ívbe 2 egy-ráhajtásos pálca, 3 láncszem, 2 egy-ráhajtásos pálca.
4.sor: a 3 láncszemes ívekbe ismét 2 egy-ráhajtásos pálca, 3 láncszem, 2 egy-ráhajtásos pálca.
5. sor: a három láncszemes ívekbe 2 egy-ráhajtásos pálca, 3 láncszem, 2 egy-ráhajtásos pálca, a pálcacsoportok között 1 láncszem.
6. sor: azonos az ötödik sorral.
7. sor: azonos az ötödik sorral.
8. sor: a 3 láncszemes ívekbe, 3 láncszem magasítás, ez az első pálca, 7 egy-ráhajtásos pálca, 3 láncszem az egy láncszembe, 1 rövidpálca, 3 láncszem, és a 3 láncszemes ívbe 7 egy-ráhajtásos pálca, és így tovább.
9. Sor: végül rövidpálcával körbehorgoljuk, a pálcákra 1-1 rövidpálca, az ívekbe 3 rövidpálcát horgolva.
A tetejére 60 láncszemből akasztót teszünk.

További harang leírások a pinterestről:

 

 

 

 

 

Horgolt hópehely

A hópelyhek nagyon könnyen és gyorsan elkészülhetnek. A keményítésük is sokkal egyszerűbb, nem kell hozzá kúpos formákat keresni, lufit fújni. Természetesen mindez a könnyedség nem árt a hópelyhek szépségének. Mivel tudjuk nincs két azonos hópehely, azt hiszem nyugodtan kísérletezhetünk a horgolásukkal is. Annyi minta és forma található az interneten, hogy egész oldalakat lehetne velük megtölteni. Most csak pár darabot mutatok be, talán ezek meghozzák a kedved a horgoláshoz.

A hópelyheket érdemes úgy keményíteni, hogy egy hungarocellre, vagy valamire ráfektetni, gombostűvel kifeszíteni és ezután a keményítő löttyünket vattával felvinni rá és így kiszárítani.

Néhány hópehely leírás

6 láncszemből kört kapcsolunk.
4 szem magasítás és a körbe 8×2 2-ráhajtásos pálcát horgolunk, köztük 2 láncszemmel.
4 láncszem magasítás, a két pálca tetejére 4 2-ráhajtásos pálcát horgolunk, köztük 3 láncszemmel.
4 láncszem magasítás, a 4 pálcára 4 egyszerre befejezett 2-ráhajtásos pálca, az ívekbe 3 láncszem,1 2-ráhajtásos pálca, 3 láncszem.

Négy egyszerre befejezett pálca: a 2-ráhajtásos pálcának a ráhajtást horgoljuk le, utána megint 2 ráhajtással a pálca ugyanígy, a negyediknél horgoljuk le a horgolótűn maradt szemeket. /lásd a képen./
Az utolsó sor végén, az összekapcsolás után 60 láncszemet horgolunk, visszaöltünk a csillagra és rövidpálcával kapcsoljuk. Ebből lesz az akasztó.

További inspirációk a pinterestről:

Remélem sikerült találnod egy olyan mintát, amit kipróbálsz a horgolt karácsonyi díszek közül, de ha csak inspirációként szolgáltak a minták, nekem már az is boldogság. Ha további mintákra, leírásokra vágysz, az interneten nagyon sok fent van, érdemes szétnézni, hátha találsz valami újat, valami különlegeset.

Szép napot kívánok neked és jó horgolást!

Üdv: Kati

Kati - Gombocska

Az alapanyagokat, melyek az alkotáshoz szükségesek, megtalálod dunakeszi boltunkban.

Gombocska, méteráru és rövidáru bolt:

Dunakeszi, Kiserdő u. 12.

Webáruházunkat pedig természetesen otthonról is eléred.

Böngéssz kényelmesen több ezer termékünk között:

www.meterarurovidaru.hu

Gombocska

You have Successfully Subscribed!